Ez egy elég hétköznapi és gyakran haszált mondás nem? Olyan erőteljes és menő, amivel az emberek nap mint nap dobálóznak elvakult haragjukban és mérhetetlen csalódottságukban. Na de mi van ha valaki tényleg a pokolba kerül, és nincs semmi kilátása a menkeülésre, és tudja hogy örök kárhozat várja, olyasmi miatt, ami rajta kívül áll?  Na, hát ez történt velem. Hogy hogyan? Szíves örömest elmesélem, csak adj egy cigit! Na, gyerünk! Azért!

Szóval az történt hogy közel negyven éve láttam meg a napvilágot Greendale csodás kis városkájában, szüleim első gyermekeként. Később követett a húgom, aki minden alkalommal az agyamra ment, amikor elkezdett visítani. Nem voltam túl jó gyerek, mindig mehetnékem volt, és a csavargásaim igen hamar rendszeresek lettek. A tanulás nem kötött le különösebben de ami érdekelt az jól is ment, és nem buktam meg semmiből. Ki se nézné belőlem az ember, mi? Pedig van ám itt ész. Azért szépen átbalhéztam és buliztam magam a középiskolás éveimbe is. A verekedés mindig is jellemző volt rám, és kemény öklömmel törtem be pár orrot mert beszóltak. Ez a Baxter High-ban volt másképp.

 A zene érdekelt még nagyon, de nem ez a nyálas tingitangli fos, hanem az igazi kemény zenék, amik vadak, szókimondóak és erőszakosak. Bandát alapítottam, és az ének mellett a ritmusgitárt vittem még. Hamar körém csapódtak akik ilyen beállítottságúak voltak, és megalapult a Satanic Panic punkzenekar. Közösen raktuk össze a dalszövegeket, bár az összehangolás javarészt rám maradt de ezt kivételesen nem bántam. Órákig el tudtam szöszölni a gitárom felett hogy a megfelelő riffeket tegyem össze. Már csak egy állandó hely kellett ahol próbálhatunk mert a suli zeneterme elég gáz volt és mindig balhéztunk a lefoglalt időpontokért. Végül Kinkle ajánlotta fel a garázsát és cserébe bevettük a zenekarba, nem volt tehetségtelen, de nem vele számoltunk volna hosszú távon. Mégis kellett a garázs. Nem tudom hogyan alakult volna ha nemet mondunk de bejött az egyik próbára egy fsazon és sikert, hírnevet ajánlott nekünk de borsos áron adta, amit én kész voltam megfizetni. A társaim is hajlottak rá, de Kinkle nem akarta bemocskolni a kezét és kiugrott. Nem fájt különösebben a dolog, de az árulása.... Na az kibszottul!

Az történt ugyanis, hogy összebeszéltünk és bizony meghoztuk azt az áldozatot hogy megöljünk egy lányt, azt az idegesítő kis ribancot, aki a bálkirálynő lett. Cindy amúgy is rühellte, nekem meg teljesen mindegy volt. Megöltük hát, és az erdőben rejtettük el a hullát. Félelmetes de egyben felvillanyozó élmény is volt. Szomorú tény hogy másnap Peggy-Lou nem jött iskolába. Micsoda kár. Mi viszont a siker reményével a zsebünkben mentünk ismét próbálni suli után, és iszogatás közben fantáziáltunk a hírnévről, nőkről/pasikról és piáról meg drogokról, amikor füst szagot éreztünk. Nem tudtunk kimenni pedig az acélos 42-essel nekifeszültem az ajtónak hogy berúgjam, de nem sikerült és így... szerencsétlen, de bent égtünk.

Utolsó pillanataimban is tudtam, kinek köszönhető ez. Egy valaki tudhatta csak, ki a felelős a ribanc haláláért, és beköpött minket. nyomorult kis áruló patkány! Miatta kerültünk a pokolba mert Lucifer csalódott bennünk, pedig nem a mi hibánk volt. Persze, magyarázd meg a pokol urának hogy nem a te hibád valami, amit ő annak vél. hát nem volt kedves velünk, mit ne mondjak.

Közel húsz év telt el, húsz hosszú év a pokolban, amikor a pokol kapuja újra kitárult, és kiléphettünk onnan. Visszatérők lettünk és most van esélyünk újra... Bosszút állunk azon a kis patkányon! Reszkess Greendale, a Satanic Panic újra próbál!

Na, szóval nenyi lenne az én ki történetem, és most történjen valami izgalmas is, készen állsz egy útra a pokolba?