brina & nick

Az akadémia annyira csendes, és nyugodtan tűnik, hiába minden, hiába az, hogy le van amortizálva itt-ott, hiába próbálja Zelda visszaállítani, hogy jobb legyen, mint volt, de szép. Hiába minden. Soha nem fogjuk szerintem túltenni magunkat azon ami történt, és azon, mennyi embert vesztettünk el. Nem tudom, hogy fog a koven felépülni ebből, de igen, igyekszünk, tudom, és lassan haladunk is, de lehet, hogy túl lassan. Szerintem mindenki érzi, hogy valami még mindig olyan nehéz a levegőben, nehezebb, mint korábban. Persze, semmit sem tudhatunk biztosra, azt sem, hogy mi lesz holnap, vagy azután, de az biztos, hogy annyi mindent megéltünk már így együtt a kovennel, hogy valószínűleg abba is együtt vágunk bele.
Dorian felé kellene vennem az irányt, de valamiért mégsem teszem, még nem. Korán van az iváshoz, na nem mintha ez az utóbbi időkben annyira zavart volna. Talán tényleg túl sokat iszom, és nem kellene, nem tudom, de úgy érzem szükségem van az alkoholra ahhoz, hogy rendbe tegyem magam. Még a végén olyan leszek, mint Harry apja. Vagy nem is Harrynek hívják? Harvey azt hiszem, nem is értem, hogy nem tudom ennyi idő után sem a nevét, pedig ő is ott volt mindig. Talán elfogok vele beszélgetni, kíváncsi vagyok, hogyan tette túl magát Sabrinán, adhatna tanácsokat, boldognak tűnt, azzal a másik lánnyal, nem pedig alkoholistának, mint én.
Befordulok az egyik folyosón, mégis csak Dorian felé vettem az irányt, magam sem vettem észre a váltást, de azt igen, hogy az utolsó pillanatban álltam meg, hogy ne csapódjak neki Sabrinának.
-Ne haragudj - nem mentem neki, de azért mégiscsak egyszerűbb bocsánatot kérni, mint ténylegesen neki menni. Az útjából mégsem állok el, mintha földbegyökerezett volna a lábam, nem tudom mit mondjak, de még elengedni sem akarom, nem igazán beszéltünk mostanában, pedig lehet nem ártott volna. - Hogy vagy? - ez az remek kérdés, veregesd magad vállon nagyfiú, igazán jól csinálod.... Nem vagyok észnél, szerintem úgy el fog küldeni, hogy aztán soha többet nem lesz képen hozzászólni.

I'm...fine...

Nem tudok mit kezdeni magammal az az igazság. Tanulok, az Akadémia könyvtárában falom a könyveket, hogy ne legyek még egyszer olyan felkészületlen, mint voltam. Szembe kell szállnom mindennel. Meg kell védenem a kovent és a nénéimet. Nem szenvedhetnek megint miattam, ha éppen kijön belőlem az önfejű elviselhetetlen boszorkány. Nem okozhatok nekik több fájdalmat.
Így hát tanulok, és olvasok. Beleszakad a fejem, de egyszerűen muszáj valamit csinálnom hog ne gondolkozzak és ne azon kattogjon a fejem hogy mi mindent csináltam rosszul, és mit tehetnék még jobban, úgy hogy ne okozzak csalódást többé senkinek.
Megtámasztom a fejem ahogy az egyik könyv lapját nézem közel tíz perce és semmit, de semmit nem fogtam fel belőle hogy mi van ott. Egy pentagramm, addig rendben van.
- Te jó ég, kell egy kávé.... - nyögök fel, és felkelek hogy szerezhessek egyet a konyhából. Általában a nap minden szakaszában lehet szerezni enni és inni valót, és ha az ember bevállalós akkor maga is észíthet ezt azt. Érdemes azonban ipari mennyiségben, mert a többiek is rárepülhetnek és meg is teszik.
Kávét készítek és Hilda nénitől ellesett csokis fahéjas kekszet és ezekkel felszerelkezve indulok vissza a könyveimhez. Azon tűnődöm hogy lesz-e vajon valaki, aki olyannak tud eéfogadni engem amilyen vagyok. Nem többnek, és nem kevesebbnek. Harvey nem bírta elfogadni hogy boszorkány vagyok, Nick azon sokallt be hogy Lucifer lánya vagyok, és mivel ő benne volt elzárva a Sötétség Ura, ezért rám nézve nem lát mást, csak őt, és ez gyűlölettel tölti el minden alkalommal, ami nekem fáj. Nicket... én .... komolyan azt hittem hogy vele lehet valami és most... ürességet hagyott maga után. Az első luperkáliámnak maradandó nyomot kellett hogy hagyjon, de.... nem pont ilyennek terveztem.
A folyosón befordulva kis híján nekigyalogolok az ismerős mellkasnak, amit sötét ing fed, mint általában.
- Oh, helló, szia Nick - szedem össze magam és még egy mosolyra is futja. Ez az, megy ez. Nem is olyan rossz ez.
- Köszönöm, megvagyok. És te? Tanulok a könyvtárban és... kellett egy kis nasi. Van... kedved csatlakozni kicsit? - kérdezem bizonytalanul, mert hát nem túl szépen váltunk el, de mégis... nem akarok haragot Nickel, mert szerintem igenis értékes varázsló, és csak remélni merem hogy megtalálja egyszer a számításait valaki mellett.

brina & nick

A mindennapok néha ,már összemosódnak, nem tudom milyen nap van, vagy milyen nap lesz. Csak az óráimat, de azt s csak előtte tudom meg, így nem is igazán készülök fel rájuk. Zeldának biztosan elege van belőlem, és hiába minden, valahogy nehéz helyre rakni az életem. Ugyan, még vannak rémálmaim Luciferrel, már nem ez az, ami éjszakánként ébren tart. Leginkább semmi konkrét nem tart ébren, az alkoholon kívül, és azon, hogy mennyit gondolok Sabrinéra. Nagyon elrontottam vele, és nem tudom mit tehetnék, hogy helyrehozhassam a dolgot. Abban se vagyok biztos, hogy egyáltalán helyre akarjuk-e hozni. Néha nagyon hiányzik, máskor meg tök jól megvagyok, és nem, nem csak az alkohol mámorában van a tök jól megvagyok időszak- Rajta úgy látom, hogy jól visel a szakítást, ami olykor azért gyomorszájon szokott vágni. Nem értem mi a fene van ezzel a helyzettel, és miért alakult így, lehet az univerzum szerint sem kellene velem lennie. Pedig sok éve ő volt az egyetlen, akit megtudtam szeretni, és meg is bíztam benne, aztán tessék. Az apja egy pszichopata, aki mindenbe belerondít.
- Én is megvagyok, már amennyire meglehetek - nevetek fel egy kicsit kínosan, amikor Sabrina kérdése is eljut az agyamig. Lehet itt az idő, lehet most tudnánk beszélni, és nem lenne gond belőle. Lehet. Túl sok az ismeretlen ebben a sztoriban, és a bizonytalan, nem tudom van-e egyáltalán értelme megpróbálni. - Csak ha nem zavarok - te idióta, ha megkérdezte valószínűleg nem. De az is lehet, hogy csak kedvességből mondja. Nem tudom eldönteni, de lehet nem ártana nekem sem, egy kicsit visszakanyarodni a tanuláshoz, kezdek berozsdásodni. A baj az, hogy félek, hogy teljesen elfogom rontani az egészet, és akkor vége mindennek. Azt pedig nem szeretném.
- Otthon is minden rendben? - hülye kérdés, de elakarom kerülni a kínos csendet, így bármit megtennék, hogyha csak egy-két szót is váltunk, akkor is legyen valami téma, és ne nézzük egymást kukán. Régen sokkal könnyebben ment minden, most már elveszettebb vagyok a társaságában, mint valaha.