A Dorian Gray klubnak régóta elég jó hírneve van a varázslók között, és ezt nem kis munka volt felépíteni, miután megkötöttem életem üzletét.

Közel 220 éve születtem, ebben nem vagyok biztos, a nem túl fontos részletekre sosem figyelek oda, és nyilvánvalóan senki nem emlékszik arra ahogy megszületik, meztelen, csupasz kis akármiként. Nem igazán rajongok a csecsemőkért, olyan kis csúfak, rózsaszínek és… hát nem szépek.  Ezt lehet ragozni, de nem érdemes és nem akarok erre az időszakra gondolni egyetlen percre sem. Aranyifjúnak születtem, és felnőve elértem azt az ideális pillanatot, amikor azt gondoltam, örökre ilyen szeretnék maradni. Ifjú, és csinos. Olyan, aki egyaránt bejön a lányoknak és a férfiaknak is. Nem mondom - de mégis - hogy sosem gondoltam rá hogy mennyire jó lenne ilyennek maradni, hiszen végül is warlock vagyok. Annak születtem, és annak is neveltek a szüleim, és pontosan tudtam már akkor is hogy mi vagyok és hová fogok járni. Én is az Akadémián tanultam, mint oly sokan, és utaztam eleget, miközben arisztokrata körökben forogtam. Imádtam a klubbokat és a kártyapartikat amik véget nem érő tivornyákba végződtek minden éjjel. Élveztem az életet, olyan könnyű volt, olyan jó világ. Tudtam jól, hogy ezt akarom csinálni később, és készen álltam rá hogy minden kártyán nyert vagyont félre tegyek, és megalapítsam a Dorian Grey klubbot. Nehéz volt, de végül egy kis befolyással mindent megoldottam és megnyitott a klub, ami eredetileg férfiklubbnak indult.


Az üzletem virágzott. Nem szenvedtem hiányt társaságban, és bevételben sem. Pénzem annyi van mint a pelyva, el sem tudom költeni igazán, nem is ezért csinálom ezt. Hanem az élvezet kedvéért, itt minden elegáns, és minőségi. Az utolsó pohártól kezdve a kiszolgálásig. Már csak egyetlen problémám maradt az életben. Az idő. Az ellenséges idő, hiszen a szépségem kimagasló, kár lenne veszni hagyni és így…. Alkut kötöttem a Sötétség Urával. Az ő kegyelméből, örök szépséget nyertem, és nem fizettem érte nagy árat. Már, amihez képest. Nem beszélhetek róla, mi volt az ár, de ezerszer is megtenném ha úgy adódna. Ezerszer is megfizetném. A festményem trükkös jószág. Nem sokan ismerik az igazságot arról, pontosan hogyan is működik a varázslat, de amíg a festményem megvan és a varázslat aktív, én halhatatlan vagyok.

Az utóbbi időben sok minden történt, és nem egyszer akartam én magam is kitekerni egy két nyakat, de végül is, mit érne az élet ha egyedül én élnék? A szépség múlandó és a Sötét Úr hatalma megingott. Meglátszódtak a jelei és szívrohammal fenyegettek engem is amikor pattanás nőtt az orrom tövébe. Ezért, és talán másért is, segítettem Sabrina és Nick küldetését. Persze, külön külön. Ritkán jövök ki a sodromból úgy igazán, de mégis amikor valamiféle térítők törtek be a klubbomba és meglőttek, elvesztettem a hidegvérem. Kijöttem a legendásnak számító hűvös arroganciám álcája mögül, és megöltem a nyomorultat, a másikat pedig egy festménybe száműztem. A varázserőm, nem elhanyagolható, bár nem sokan láttak engem varázsolni, de ettől még tudok, és sok olyan varázslatot ismerek, amit mások nem. Blackwood atya is nálam szervezte a Júdás társaság gyűléseit. A fülem nyitva van, és nem vagyok senkinek a barátja, de ellensége sem.
Az egyetlen, ami számít.
Én vagyok.