A démon csal a városba, de akad még valaki, akit meglátogatnék mielőtt még késő lenne. Hiszen napok vagy hetek, vagy akárcsak órák és újra költöznöm kellene… még ha most úgy is hittem, hogy talán tovább maradhatok, még egyáltalán nem biztos, hogy itt megtalálom amit keresek, vagy csak most értem el az első megállóhoz ami számít is az úthoz ami előttem áll.
Ritka alkalom, amikor igazán próbáltam elbújni a démon elől vagy átverni egy időre, de ez most ilyen volt, most egyedül kellett lennem amíg még megtudom, hogy rajta kívül kit is találhatok erre. Az tudom, hogy milyen vér folyik az ereiben, hogy hozzánk is tartozhatna születés szerint, még ha elsőre kitaszított is lenne pont attól, amitől egy is lehetne közülünk. Köti a vére, de nem eléggé, ezért is bújhatott ki évekig a találkozás alól. Bár azért is, mert mostanáig szépen őrizték a létezése titkát… Még így is szerencsés, hogy én jöttem korábban, mert másnak még nem volt érdeke. Mert még nekem is új a helyzet, bár meglepő annyira már nem. Meglepő az lenne, ha nem kerülnélek elő újabb és újabb sötét kis foltok a családunk történetéből. Ilyen volt ez a lány is. Bár nem a legjobb időzítés, de ha már egy városban vagyunk…
Érzem közeledni, anélkül, hogy látnám, ismerős energiák mozdulnak benne minden léptével. Gyenge hasonlóság, de ott van benne, pont elég, hogy gyanút ébresszen. Olyan érdektelen tekintettel pillantok körbe, mintha még mindig várnom kellene valakire, pedig már tudom, hogy ő az, ő kellene legyen… Nem csak azért, mert ismerős. Azért is, mert kerestem már korábban. Nem személyesen, csak egy apró kis rituálé formájában, hogy biztosabb lehessek, felismerem ha a közelemben lesz majd. De ennyi nem elég, több fog kelleni tőle, mint az a pár cseppnyi vér ami egymáshoz fűzne, ha csak annyit tud felmutatni… szétszednék. Talán az eddigi életét is annak köszönheti, hogy esetlen újszülött volt, aki bár a mágia ígéretével jött világra, mégsem ítélték elég fontosnak a halálhoz… de még az élethez sem. Bár a rontás látszólag elkerülte aznap, az élete során talán már kevésbé. És most sem lesz szerencséje, mert szavak helyett máshogy közelítem, amint alkalom adódik rá, kezdődnek az apró véletlenek, amik egyre nagyobbra nőnek, míg már kénytelen nem lesz foglalkozni velük és bebizonyítani amit még csak sejteni tudok róla.
Ha észreveszi, elsőre talán csak azt hiheti, a képzelete játszik vele, hogyan apró árnyak mozdulnak meg a fák mögül, de pár pillanat és már biztos lehet benne, hiszen az egyikőjük egyenesen felé indul a maga alaktalanul lebegő valójával. Ha boszorkány, tudhatja hogyan verje vissza, vagy ami jobb... felismerheti, hogy nem is igazi, csak látszat, és egyedül számára.